2014. december 30., kedd

M2 - Dél-Korea gyerekszemmel /2014/

Milyen ez a messzi ázsiai ország az ott élő gyerekek szemével? Mit, hogyan tanulnak? Miként élik meg saját hagyományaikat, miközben a modern technika eszközei a gyerekek mindennapjainak részévé váltak már. (port.hu)
Milyen lehet óvodásnak , iskoláknak vagy kamasznak lenni ebben a messzi ázsiai országban? Mit és hogyan tanulnak, mit játszanak, s miként képzelik el a jövőt az itt élő gyerekek? 3 részes sorozatunkban erre keressük a választ koreai gyerekek , tanárok és egy Szöulban élő magyar - koreai család segítségével. (mediaklikk.hu)
2014. december 29. 18:00 M2 
Az első részben egy magyar-koreai család gyermekei mesélnek a kinti életről, az iskoláról, szabadidejükről. Az édesanyjuk magyar, az apukájuk koreai. Érdekes volt hallani, hogy milyen szépen beszélnek magyarul, bár néhány szó nem volt a helyén, néhány rag is eltévedt, de összességében tudtak összefüggően, szépen beszélni. A kislány még egy magyar szép-kiejtési versenyt is megnyert. A kisfiú pedig egy robot építő versenyre készül. Ezek mellett meséltek arról, hogy sok különóra kell nekik, hogy egy olyan ütemű országban éljenek, mint Dél-Korea. 

2014. december 30. 18:00 M2
A második rész egy óvódás csoportot és a gyerekek "felnőtt" világát mutatta be. Az óvódások a királyi palotában tanulták a hagyományos tiszteletadást (mármint az idősekkel szemben), teaszertartást. Mindezt népviseletben. (Anno mennyire örültem volna én is ilyennek.) Szép ruhák, érdekes játékok, felnőttes dolgok. Ezt követően egy Kidzania nevezetű hely jött, ami szerintem egy nagyon jó megoldás. (Bár Dél-Koreán kívül számos más országban megtalálható.) Itt a gyerekek játszva ismerkednek meg a felnőtt lét gyönyörével, a munkával. Szakmákat választhatnak, kipróbálhatják őket... még diplomát is tehetnek. Ezt a dolgot itthon sem lenne rosz megcsinálni....

2014. december 31. 18:00 M2
A harmadik részben egy okos tanterem és a gyerekek "szabadideje" került a középpontba. Az okos tantermet úgy kell elképzelni, mint a mi infótermeinket, csak tablettel (Samsung) és webkamerával (hogy a szülők is nyomon követhessék az órát. A gyerekek szabadideje igen érdekes. Magyar gondolkodással nézve igen céltudatosak, talán kicsit túlzottan is. Hétvégenként olyan múzeumokat, intézményeket járnak, ahol tudnak tanulni (bár érdekesen, játékosan). Ráadásul két lány mesélt arról, hogy jár külön matekra, angolra, megy egyebekre... mert jó egyetemre akar bekerülni... Hümm... Ennyi idősen engem is érdekelt a téma, de nem annyira, hogy még a hétvégéimet is beáldozzam érte. És a robotok. A koreai gyerekek rajonganak a robotokért, és még ez is lehet egy továbbtanulási irány. Érdekes egy oktatási mentalitás.

Nekem nagyon tetszett. És ez a 3*8 percnyi anyag könnyű kezdés lehet a gyerekeknek, hogy komolyan érdeklődjenek az távol-keleti ország iránt. Nekünk, nagyoknak meg egy kis segítség, hogy jobban eligazodjunk az ország kulturális útvesztőiben (persze jó értelemben véve).

Korábban már kacsintgatott a Magyar Televizíó Dél-Korea bemutatására. Dél-Korea - egy ország, ami képernyő elé szegez címmel készítettek egy dokumentumfilmszerűséget... Bár kicsit kezdetleges lett (főleg a Wikipédiás copyright miatt), de azért kezdetnek nem rossz.
Modern filmstúdiók, sikeres szappanoperák, különleges filmkészítési technológiák. A dél-koreai filmes és televíziós világ közelről... (port.hu)