2015. augusztus 19-én közvetítették élőben az újabb István
király verziót. Véleményem szerint hagy maga után kívánnivalót. Több
szempontból is. Hozzáteszem, ez még mindig sokkal megnyerőbbre sikerült, mint
az Alföldi Róbert-féle törjünk kalapáccsal agyon egy porcelán lovat, hadd folyjék
belőle művér, amit fűszerezzünk meg Stohl Andrással - féle produkció.
Modern stílus és szemlélet itt is megfigyelhető volt. Nem
azt mondom, hogy ragadjunk meg a középkor mocsarában, de ha ilyen a jövőnk,
inkább lőjenek agyon.
Az István a királyt személy szerint azért szeretem, mert
van mondanivalója, amit ha jó rendező visz színre, akkor érthető a közönség
számára. Nagy szerepe van a színészek reakciójának, játékának és a dalok jelentésének.
Itt valószínű, vagy legalább is remélem, nem a színészi alakításra szerettek
volna nagyobb hangsúlyt fektetni, mert ha igen, az nagyon szomorú. Mivel nem
derült ki számomra, hogy Réka és István szerették egymást. Gizella mit érzett,
amikor férjét látta az érzéseivel küzdeni, vagy épp, hogy a jelentősebb jeleneteknél egymásra sem néztek a színészek. Érintés hiánya nélkül ez a darab is sótlan volt, mint a leves. Inkább állványokon mászkáltak le és fel, mint valami akrobaták.
Szereposztásról jót vagy semmit elvem következik, mivel nem
szeretnék csúnya írásokat a rajongóktól.
A legnagyobb pozitív csalódásom az Keresztes Ildikó, aki az
új szőke, rövid hajával – ami pazarul állt neki -, egyszerűen fantasztikusan
játszotta el Sarolt szerepét, István édesanyját. A ruhája és az éneklés stílusa
is elhitette velem a bölcs anya és erős özvegy szerepét. Mondjuk az nem fér a
fejembe, hogy miért pont Varga Miklós játszotta a fiát, aki pár évvel idősebb
Ildinél. A darab közben zavaró tényezőnek véltem felfedezni. Főként Koppány és
István ellentétében, mivel Feke Pál sem sorolható az idősebb kategóriába. Jó,
de ezt tegyük is félre, mivel Varga Miklós örök és sérthetetlen, mint István király.
Feke Pali Koppány szerepe sokkal jobban állt, mint
annak idején 2007-ben A társulat álltal előadott Istvánja. Valahogy már akkor úgy éreztem, hogy neki a
negatív oldala jelentősen megmutatkozik.
A díszlet és a ruhák sem férnek valahogy össze ezzel a
rockoperával. Számomra legalábbis nem. De mindenkinek más az ízlésvilága.
Szó mi szó, senki kedvét nem akarom elvenni. Mostanában jelentős városban fogjuk látni még a hírességeinket e darabot játszani.
Egy biztos. Bródy Jánosnak és Szörényi Leventének már van egy jelképes helye a magyar ereklyék tárházában.
