2015. október 31., szombat

Erdélyország hegye-völgye


Imádom utazások beszámolóit! Akármi jöhet, ami azzal kapcsolatos, hogy hogyan ismerhetem meg a világot. Követem televízió műsorokban, interneten, közösségi portálokon is az ilyesfajta dolgokat. 

Nemrégiben történt egy nagy esemény, aminek nagyon lehet örülni, mert minket, magyarokat is elismertek, bár kicsit közvetve. A híres-neves Lonely Planet utazó-portál leközölte a 2016-os évre vonatkozó legjobb úti célokat, köztük Erdélyt is.

Torockó 2013 (saját)

Ezzel a címmel írtak egy egész összeszedett kis bejegyzést Erdélyről (alias about Transylvania... höh...). Kicsit mindenre kitértek benne, de a hangulatot a képekkel lehet legjobban meghozni. Egyszer nekem is volt szerencsém egy hetet Erdélyben tölteni. 

Egy körutazást tettünk, ami során számos magyar történelmi helyszínt megnéztük, rengeteget túráztunk és kipróbálhattuk a székely gasztronómiát (ritkán szoktam alkoholt fogyasztani, de az ottani áfonya pálinka isteni) is. Valamennyire mindig visszavágyom Torockó magas szikláira, vagy az ezeréves határ csorgó patakjai mellé. Nagyon megnyugtató, természetközeli utazás volt. Orvosilag előírnék mindenkinek egy körutat oda.

Gyilkos-tó 2013 (saját)
Zöldellő 2013 (saját)
Vajdahunyad vára 2013 (saját)

2015. október 25., vasárnap

7. Japán Nap - Szombathely /2015/


2015. október 10-én rendezték meg hetedik alkalommal a Japán Napot az újonnan felújított AGORA Művelődési és Sportházban Szombathelyen. Én is részt vettem az eseményen Nananitával karöltve, és itt is van egy kis képes beszámoló.

Kezdő időszakban kicsit kevesebben voltak, de az újszerű kialakítás, nem is lett annyira rossz.

Több asztalnál lehetett kreatívkodni a kalligráfiától egészen a manga/anime karakterek színezéséig.

A távolban (TDK-s logónál) lehetett felpróbálni kimonókat, yukatákat.

A színpadon kyudo (hagyományos japán íjászat) bemutató, a színpad előtt bonsai pult várta a látogatókat.

A megnyitón többen is tiszteletüket tették...

...köztük a japán nagykövet is egy nagyon aranyos tolmáccsal. 

A kezdeti félórás kevés ember tömeggé vált.

A tömeg szerkezeti változásai. 
Takebayashi étterem által kínált szusi, ami lazacos maki jelen képen. Oishii!

Ataru Taiko hagyomás fellépése, ami nem nevezhető teljesen hagyományosnak. Ütősre sikeredett ezúttal is.
Jövőre is indulunk!

DaMo

2015. augusztus 26., szerda

Uni-Ball - japán tollak


Bíró Lajos találmánya napjainkig hatalmas utat tett meg. Mindenhol megtalálható, mindenki használja. Teljesen beleivódott a világ mindennapjaiba. Most ajánlani fogok egy olyan minőségi japán márkát, amit több mint tíz éve használok. Ez nem más, mint az UNI-BALL.

Saját készletem.


Az 1887-es kezdés után a cég hatalmas változásokon ment keresztül. Az alapító, Niroku Masaki az elején még csak 10 alkalmazottal működött, mára pedig világméretűvé nőtte ki magát a - most már - Mitsubishi Pencil. A cég profilja természetesen már túlmutat az egyszerű tollakon és ceruzákon, de én szeretnék most csak azokra koncentrálni.

2015. augusztus 19., szerda

István,a király (2015) - Újabb modern feldolgozás


2015. augusztus 19-én közvetítették élőben az újabb István király verziót. Véleményem szerint hagy maga után kívánnivalót. Több szempontból is. Hozzáteszem, ez még mindig sokkal megnyerőbbre sikerült, mint az Alföldi Róbert-féle törjünk kalapáccsal agyon egy porcelán lovat, hadd folyjék belőle művér, amit fűszerezzünk meg Stohl Andrással - féle produkció.

Modern stílus és szemlélet itt is megfigyelhető volt. Nem azt mondom, hogy ragadjunk meg a középkor mocsarában, de ha ilyen a jövőnk, inkább lőjenek agyon. 
Az István a királyt személy szerint azért szeretem, mert van mondanivalója, amit ha jó rendező visz színre, akkor érthető a közönség számára. Nagy szerepe van a színészek reakciójának, játékának és a dalok jelentésének. Itt valószínű, vagy legalább is remélem, nem a színészi alakításra szerettek volna nagyobb hangsúlyt fektetni, mert ha igen, az nagyon szomorú. Mivel nem derült ki számomra, hogy Réka és István szerették egymást. Gizella mit érzett, amikor férjét látta az érzéseivel küzdeni, vagy épp, hogy a jelentősebb jeleneteknél egymásra sem néztek a színészek. Érintés hiánya nélkül ez a darab is sótlan volt, mint a leves. Inkább állványokon mászkáltak le és fel, mint valami akrobaták.

Szereposztásról jót vagy semmit elvem következik, mivel nem szeretnék csúnya írásokat a rajongóktól.
A legnagyobb pozitív csalódásom az Keresztes Ildikó, aki az új szőke, rövid hajával – ami pazarul állt neki -, egyszerűen fantasztikusan játszotta el Sarolt szerepét, István édesanyját. A ruhája és az éneklés stílusa is elhitette velem a bölcs anya és erős özvegy szerepét. Mondjuk az nem fér a fejembe, hogy miért pont Varga Miklós játszotta a fiát, aki pár évvel idősebb Ildinél. A darab közben zavaró tényezőnek véltem felfedezni. Főként Koppány és István ellentétében, mivel Feke Pál sem sorolható az idősebb kategóriába. Jó, de ezt tegyük is félre, mivel Varga Miklós örök és sérthetetlen, mint István király.
Feke Pali Koppány szerepe sokkal jobban állt, mint annak idején 2007-ben A társulat álltal előadott Istvánja. Valahogy már akkor úgy éreztem, hogy neki a negatív oldala jelentősen megmutatkozik.

A díszlet és a ruhák sem férnek valahogy össze ezzel a rockoperával. Számomra legalábbis nem. De mindenkinek más az ízlésvilága.
Szó mi szó, senki kedvét nem akarom elvenni. Mostanában jelentős városban fogjuk látni még a hírességeinket e darabot játszani.

Egy biztos. Bródy Jánosnak és Szörényi Leventének már van egy jelképes helye a magyar ereklyék tárházában.

2015. augusztus 14., péntek

Leiner Laura - Késtél (De miért?)

Budai Rebeka, aki tizenhat évesen egy gimnáziumi együttesben játszott, egy átlagos napon zenés videót posztolt az egyik közösségi oldalra. A dal pillanatok alatt hihetetlenül népszerű lett, és Rebekát felkarolta Körte, a tetoválóművészből lett zenei menedzser. Azóta az egész ország Bexiként ismeri a tinisztárt. 
Bexit most egy zenei tehetségkutató műsor elődöntőjébe hívják, hogy duettet énekeljen Nagy Márkkal, az egyik versenyzővel. Menedzsere tanácsára a lány eleget tesz a felkérésnek, mert kell a reklám a hamarosan megjelenő második lemezének. És ezzel kezdetét veszi egy nagyon zűrös hét. 

Laura regénye most merőbben más volt a többihez képest. Szó mi szó, nem rejtette véka alá a reality showkról alkotott véleményét. A megítélése az egész folyamatról, ahogy felfedezik a tehetségeket, azon át, ahogy bejutnak a versenyekre és csillagokká protezsálnak át nagyon szuper leírást ad. A végén persze ott van a csúf csalódás, hogy igenis, te csak egy 5 hetes sztárocska vagy, akinek ketyeg a népszerűségi indexe. Szóval, a nézők nem kíváncsiak rád, ha nem produkálsz valami bulvárnak való szaftos sztorit. Ez elég szomorú a mai világban.

Az író nő történetbeli felépítése tehát megnyerő. Ugyanakkor ott van az a tény is, hogy sokszor túlcifráz minden apró kis momentumot. De sokan ezt szeretik benne. Mindig tud váratlan meglepetéseket csempészni az alkotásaiba.


Kedvenc szereplőm Körte, aki a sajátságos stílusával egyszerűen arat. Ha énekes lennék - ami persze lehetetlen -, akkor egészen biztos őt kérném fel menedzseremnek. A többi szereplőről véleményem objektív. 
Elolvastam, felfogtam, beleéltem magam a celebek világába. Ennyi. Valószínű maga a szál nem érdekel annyira, hogy most oda és vissza legyek tőle. Rengeteg olyan énekes van, aki youtube alapján lett közismert. Ők az ilyen több évig futó hírességek, akik egy idő után unalmassá válnak a közönség számára. Ha csak nem dobnak be valami feltűnő változást, mert akkor még 1 további évig betölthetik az újságok rovatainak egy részét.

Laura hősnője Budai Rebeka (Bexi) a sajátságos módján a barna festetlen hajával és a gitárjával hódította meg a nagyérdeműt egy olyan dallal, amit a volt barátjához intézett Késtél címmel. Ez akár hétköznapi dolognak is számít. Hány olyan hírességet ismerünk, akik egy slágeres előadóként járják az országot?

Na, de mindezek ellenére remélhetőleg kezembe kerül a második rész is. Nagy Márk szenvedéseire kíváncsi vagyok.

2015. július 21., kedd

Mondocon Tip-top by DaMo

Alias, ha te is olyan szívbajos vagy, mint én, és jobban szereted, ha minden előre le van szervezve.


A hat vándor... 2014 Őszi MondoCon


A lényeg: ha többen mentek valahova, és nincs szülő, akkor általában magatokra vagytok utalva. Ráadásul az ország nyugati széléből (vagy bárhonnan máshonnan, ami száz kilométernél távolabb van Budapesttől) elég nehéz eljutni az ország szívébe. Így előre kell szervezni... Szinte mindent!

2015. június 13., szombat

Törésvonal - San Andreas

  Maga már az egyik főszereplő Dwayne Johnson neve is sokat mondhat a pankrátor rajongóknak, hiszen 1995-től kezdődően a WWE (World Wrestling Entertainment) szerzett pankrátori hírnevet.

  A szerepe a legegyszerűbb. Ő a hős, erős apuka, aki a film végére megmenti a családját. A kigyúrt alkatával és sportolói vénájával valóban elképzelhető, hogy kibírja percekig a víz alatt és rendkívüli nagy erőléttel rendelkezik. Teljesen megfelel a szerepnek.



Maga a történet:

  Kalifornia lakói fel vannak készülve a földrengésekre. Azt hitték. De ilyen méretű katasztrófára senki sem számított: San Franciscót és környékét egy 9-es fokozatú rengés teszi a földdel egyenlővé.  Egy helikopterpilóta (Dwayne Johnson) és rég elhidegült felesége (Carla Gugino) Los Angelesből észak felé indul, hogy megkísérelje a lehetetlent: fel akarják kutatni, és meg akarják menteni a romok között ragadt lányukat. De amikor azt hiszik, már minden bajon túl vannak, akkor kezdődnek az igazi kalandok.


  A körítés jó. Vannak Amerika leghíresebb városai. A megtörtént Japán 2011-es földrengés katasztrófa, ami az egész szigetet arrébb lökte, megmozgatva ezzel a Csendes óceánt. Tehát, a készítő csak összerakta ezt a két dolgot, ami nem bizonyult rossz ötletnek.

  A film valóban ötlet gazdag, de így is egyszerűnek mondható a cselekménye. A lényeg mégsem a főszereplő család, hanem a körülöttük zajló események. Ahogy szépen lassan rommá válik az, amit az emberek a hosszú évek során felépítettek. Emberéletek, sorsok vesznek el a hatalmas tragédia során. Teljes mértékben azonosulni lehet a szereplőkkel, hiszen ilyenkor átpörög az ember agyában.. mi lenne, ha most ebben a pillanatban lenne egy ehhez hasonló tragédia? Mit csinálnánk? Hova menekülnénk? Valószínűleg állatok módjára lökdösnénk egymást a túlélésünk érdekében, és próbálnánk a családunkat minél nagyobb biztonságban tudni.

  Kisebb-nagyobb elnagyolások történtek a cselekmények során, de túllehetett rajtuk siklani. Maga a látvány lenyűgöző, ahogy elénk tárták az alkotók. Habár, még mindig nem értem a 3D-s nézőpontot. Egyszer-kétszer kiesett egy szikla vagy épp egy épület a kivetítőről, de lényegében ugyanaz, mintha egy szimpla vetítésen ültem volna.


  A filmet ajánlom mindenkinek, aki szereti az izgalmas és veszélyes pillanatokat. Vagy épp világvége hangulatban érzi magát.

2015. június 1., hétfő

K: Missing Kings /2014/



Ismételten látvány orgiában lehetett részem, amikor nekifeküdtem az egyik kedvenc történetem átvezető filmjének. De hozzá tenném, hogy az első sorozat mindenképp szükséges a megértéséhez!


Előző: K - Projekt /2012/
Következő: K: Return of Kings 

Szerintem, akik ismerik a sorozatot, azok nem csalódnak benne, akiknek meg még az a 13 rész is kicsit erős volt, azoknak még felüdülés is. Sokkalta több információt ad ez a film, mint a részek során kaptunk ahhoz, hogy megértsük, hogy mégis mi fog kisülni az egészből. Bevallom, ebben csalódtam egy kicsit. Szeretem, ha valamit tovább kell gondolni, és nem magyaráznak meg mindent egyszerre.

2015. május 15., péntek

CN Blue




Megnevezés: Dél- koreai rock együttes. 

Alakulás: 2009-ben

A banda felépítése: 

Leader-Vezér: Jung Yong Hwa

                           Doramák, amelyekben szerepel:
                           - He's Beautiful
                           - Heartstrings
                           - Gentlemans Dignity
                           - Marry Him If You Dare
                           - The Three Musketeers







Gitár: Lee Jong Hyun
 
                           Doramák, amelyekben szerepel: 
                           - Gentleman Dignity
                           - Adolescence Medley
                           - Orange Marmalade

                          Filmek, amelyekben szerepel:
                          - Acoustic





Dob: Kang Min Hyuk




                Doramák, amelyekben szerepel:
                -  It's Okay Daddy's Girl
                - Heartstrings
                - My Husband Got a Family
                - The Heirs

                Filmek, amelyekben szerepel: 
                - Acoustic


Basszusgitár: Lee Jung Shin
           Doramák, amelyekben szerepel: 
           - My Husband Got a Family 
           - Seo-Young,My_Daughter 
           - The Blade and Petal 
           - The Girl Who Sees Smells
 






A banda nevének jelentése:                      

  Code Name Blue (Blue – A tagok jellemzőinek rövidítése)

                B – Burning (égő) – Lee Jong Hyun
                L – Lovely (édes) – Kang Min Hyuk
                U - Untouchable (érinthetetlen) – Lee Jung Shin
                E – Emotional (érzékeny) – Jung Yong Hwa

Én magam a bandát 2013-ban ismertem meg, amikor megnéztem a Heartsrtings című doramát, Yong Hwa főszereplésével. Tetszettek a dalok, ezért beírtam youtubra. Aztán hohóó, hát van egy bandája is! Na, hallgassunk meg pár számot. És jött a szerelem. Ma már nem tudok úgy végigsétálni az utcán, hogy a fülembe ne a CN Blue számai dübörögjenek. 

Pár népszerűbb számuk: 



És folytathatnám még a sort, de egyszerűen képtelen vagyok választani. Rengetek számuk van, közel 14-15 albumuk, amiken jobbnál jobb dalok vannak. A srácok nagyon jól nyomják, Jung Yong Hwanak nemrégiben jelent meg az első szóló albuma is. 

Nem is írok róluk túl sok mindent, mert nem a szavaknak, hanem a dallamoknak kell mesélnie. Élvezzétek e dalokat, és kérlek titeket, keressetek rá a többire is. Érdemes egy kettőnél többet meghallgatni, mert akkor jön át az igazi CN Blue érzés.  



Néhány kép a srácokról, koncert közben: 


     


                   Kang Min Hyuk, a dobos



                         Lee Jong Hyun, a gitáros

Lee Jong Hyun, a gitáros

                    

                                                          Lee Jung Shin, a basszusgitáros






Jung Yong Hwa, az énekes, a csapat frontembere, és gitáros


Jung Yong Hwa, az énekes



                                                                        Kang Min Hyuk, a dobos