2015. augusztus 19., szerda

István,a király (2015) - Újabb modern feldolgozás


2015. augusztus 19-én közvetítették élőben az újabb István király verziót. Véleményem szerint hagy maga után kívánnivalót. Több szempontból is. Hozzáteszem, ez még mindig sokkal megnyerőbbre sikerült, mint az Alföldi Róbert-féle törjünk kalapáccsal agyon egy porcelán lovat, hadd folyjék belőle művér, amit fűszerezzünk meg Stohl Andrással - féle produkció.

Modern stílus és szemlélet itt is megfigyelhető volt. Nem azt mondom, hogy ragadjunk meg a középkor mocsarában, de ha ilyen a jövőnk, inkább lőjenek agyon. 
Az István a királyt személy szerint azért szeretem, mert van mondanivalója, amit ha jó rendező visz színre, akkor érthető a közönség számára. Nagy szerepe van a színészek reakciójának, játékának és a dalok jelentésének. Itt valószínű, vagy legalább is remélem, nem a színészi alakításra szerettek volna nagyobb hangsúlyt fektetni, mert ha igen, az nagyon szomorú. Mivel nem derült ki számomra, hogy Réka és István szerették egymást. Gizella mit érzett, amikor férjét látta az érzéseivel küzdeni, vagy épp, hogy a jelentősebb jeleneteknél egymásra sem néztek a színészek. Érintés hiánya nélkül ez a darab is sótlan volt, mint a leves. Inkább állványokon mászkáltak le és fel, mint valami akrobaták.

Szereposztásról jót vagy semmit elvem következik, mivel nem szeretnék csúnya írásokat a rajongóktól.
A legnagyobb pozitív csalódásom az Keresztes Ildikó, aki az új szőke, rövid hajával – ami pazarul állt neki -, egyszerűen fantasztikusan játszotta el Sarolt szerepét, István édesanyját. A ruhája és az éneklés stílusa is elhitette velem a bölcs anya és erős özvegy szerepét. Mondjuk az nem fér a fejembe, hogy miért pont Varga Miklós játszotta a fiát, aki pár évvel idősebb Ildinél. A darab közben zavaró tényezőnek véltem felfedezni. Főként Koppány és István ellentétében, mivel Feke Pál sem sorolható az idősebb kategóriába. Jó, de ezt tegyük is félre, mivel Varga Miklós örök és sérthetetlen, mint István király.
Feke Pali Koppány szerepe sokkal jobban állt, mint annak idején 2007-ben A társulat álltal előadott Istvánja. Valahogy már akkor úgy éreztem, hogy neki a negatív oldala jelentősen megmutatkozik.

A díszlet és a ruhák sem férnek valahogy össze ezzel a rockoperával. Számomra legalábbis nem. De mindenkinek más az ízlésvilága.
Szó mi szó, senki kedvét nem akarom elvenni. Mostanában jelentős városban fogjuk látni még a hírességeinket e darabot játszani.

Egy biztos. Bródy Jánosnak és Szörényi Leventének már van egy jelképes helye a magyar ereklyék tárházában.

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése